Vakáció tanulással fűszerezve?
Jön a nyári szünet!
Van-e olyan gyerek, aki ne várná az iskola végét? Már Ady Endre egyik versének az első sora is így kezdődött: „Június volt, s ujjongtunk, nincs tovább”. A vakációnak persze a felnőttek is ugyanúgy örülnek. A nyári időszak a felnőttképzésben, ha nem is holtszezon, de nyugalmasabb periódus.
Amióta a felnőttképzést átszervezték, számos szakma tanulása vált iskolai rendszerűvé, ami többek között azt jelenti, hogy ugyanúgy van nyári szünet, mint a többi iskolatípusban. Az alapszakmák oktatása júniusban véget ér, és két hónapos szünetet követően szeptemberben folytatódik. A dilemma azoknál, akik ilyen keretek között ismerkednek meg egy új szakmával, ugyanaz, mint a hagyományos szakközépiskolákba járóknál: mi legyen a felszabadult két nyári hónappal? Pihenjünk felhőtlenül, és felejtsük el a tanulással mögöttünk hagyott hónapokat? Használjuk ki ezt az időt úgy, hogy a felejtés helyett frissen és tudással felvértezve folytassuk ősszel a tanulmányainkat?
Vakáció versus tanulás
A fentiekben feltett kérdésekre nem lehet univerzális választ adni, hiszen nem vagyunk egyformák. A felnőttek tanulási készségei és körülményei nagyon eltérhetnek egymástól. Annak, aki még nem alapított családot, nyilván sokkal több önmagára szánható ideje van, mint annak, aki ekkor tud elmenni a csemetékkel nyaralni, kapcsolatot tartani a rokonaival. A felnőtt élet szabadságát számos kötelezettség korlátozza. |
A felejtés súlya
Az Egyesült Államokban és Angliában elvégeztek egy nagymintás vizsgálatot a „summer loss”, azaz a nyári felejtés jelensége kapcsán. A felmérést a diákokra kalibrálták, tehát az iskolaköteleseket vonták be, de az eredménye a felnőttként tanulók számára is tanulságos lehet. Úgy találták, hogy a nyári szünet alatt a gyerekek, akik még nagyon fogékonyak, nagyjából egyhónapnyi tudásanyagot felejtettek el. Ez az oka annak, hogy ősszel sok tanár ismétlőfeladatokkal próbálja gatyába rázni az osztályt. Kicsit olyan ez, mint a sportolóknál az alapozó edzések.
Ahogy a magasabb életkorúak felé haladt a felmérés, úgy növekedett meg a lexikális tudással kapcsolatos felejtés aránya. A felnőtteknél is hasonló lehet az arány, hiszen, ha valamivel nem foglalkozunk napi szinten, akkor az sajnos kopni kezd. A leghatékonyabb formája a tanulásnak az, ha aktívan foglalkoznak vele. Ez azt jelenti, hogy nem puszta hallgatója valaki a tanár magyarázatának, hanem azt gyakorlatban is csinálja.
Felzárkózás és kondicionálás
A nyári szünidő kerek két hónap, ami jelentősnek mondható. Szükség van a pszichének és az agynak arra, hogy kikapcsoljon a mindennapi zakatolásból, de a 60 nap erre több, mint elegendő. Nagyon sok minden bele tud még férni. |
Paradigmaváltás időszaka
A felnőttképzés területén számos szakma, résszakma elvégzése csupán néhány hónapos elfoglaltságot követel a résztvevőtől. Ezek a képzések azonban már nem iskolai rendszerben zajlanak az OKTÁV-nál, így tulajdonképpen bármikor el lehet kezdeni, nincs kötelező nyári szünet. Aki egy komolyabb változást tervez az életében, ami egy ilyen új szakmához kapcsolódik, annak tökéletes lehet a nyári időszak, amikor általában több a szabadidő, kényelmesebben lehet tervezni a tanulást. A másoknak vakációt jelentő hónapok ilyenkor egy paradigmaváltás időszakát jelenthetik.
Az OKTÁV több mint kétszáz képzése között szinte biztosnak mondható, hogy ki-ki megtalálja a megfelelőt ahhoz, ami egy új karrier kezdete lehet. Ehhez mi az évtizedes tapasztalatunkat, a kipróbált metodikánkat, a felkészült tanárokat és a megfelelő szakmai műhelyeket biztosítjuk. A nyár a gyümölcsérés nagy időszaka, de egy új szakma kitanulásával azt még gyümölcsözőbbé tehetjük!