Az OKTÁV Szakképző Központ Kft. 2021. február 8.-án jött létre, Esztergom-kertvárosban. Felnőttképzési tevékenységének középpontjában az a törekvés áll, hogy hozzájáruljon a térségben folyó szakképzés színvonalának és választékának a folyamatos fejlesztéséhez. Fontos célkitűzése, hogy a kiegyensúlyozott szakmai képzés kínálati lehetőségeken keresztül javítsa a nők szakmaválasztási és elhelyezkedési esélyeit, és a térség munkaerő piaca számára magas szintű szakmai követelményeknek eleget tenni tudó munkaerőt biztosítson. Tervezett tevékenysége ezért elsősorban, de nem kizárólag a felnőttképzők számára jogszabályilag meghatározott szakmai területekre, azaz a programkövetelmények alapján megvalósítható szakképesítés megszerzésére felkészítő képzések megszervezésére fog kiterjedni. A Kft. a felnőttképzési tevékenysége mellett iskolafenntartói funkciót is ellát. A fenntartói feladatokkal kapcsolatos dokumentumok ide kattintva tekinthetők meg.
A Pest Megyei Kormányhivatal, mint a felnőttképzési államigazgatási szerv az OKTÁV Szakképző Központ Kft. bejelentése alapján 2021. szeptember 30. napján indult eljárásban B/2021/002182 nyilvántartásba vételi számon nyilvántartásba vette az alábbi adatokkal:
- Felnőttképző hivatalos megnevezése: OKTÁV Szakképző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
- Nyilvántartó bíróság, hatóság: Cégbíróság
- Nyilvántartó bíróság, hatóság megnevezése: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága
- Cégjegyzékszám: 11-09-028574
- felnőttképző székhelye: 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi út 35-39.
- felnőttképző levelezési címe: 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi út 35-39.
- felnőttképző telefon és elektronikus levelezési címe: +36/33/435-755, oktav [at] oktav [dot] hu
- felnőttképző faxszáma: +36/33/435-644
- képviseletre jogosult: Fehér Klára
- felnőttképző nyilvántartása vételi száma: B/2021/002182
- nyilvántartási vétel időpontja: 2021. október 7.
A Hatóság a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 2/B. §-a alapján az OKTÁV Szakképző Központ Kft. számára a felnőttképzési tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt 2021. november 29.-től kezdődően megadta, és a E/2021/000239 nyilvántartási számon felvette a felnőttképzők nyilvántartásába:
- felnőttképző hivatalos megnevezése: OKTÁV Szakképző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
- Nyilvántartó bíróság, hatóság: Cégbíróság
- Nyilvántartó bíróság, hatóság megnevezése: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága
- Cégjegyzékszám: 11-09-028574
- felnőttképző székhelye: 2509 Esztergom Kertváros, Wesselényi út 35-39.
- felnőttképző levelezési címe: 2509 Esztergom Kertváros, Wesselényi út 35-39.
- felnőttképző telefonszáma és elektronikus levelezési címe: +3633435755, oktav [at] oktav [dot] hu
- felnőttképző faxszáma: +3633435664
- képviseletre jogosult személy: Fehér Klára
- felnőttképző adószáma: 29142028-2-11
- felnőttképző engedély száma: E/2021/000239
- nyilvántartásba vétel időpontja: 2021. november 29.
- képzési tevékenység(ek): 8532 - Szakmai középfokú oktatás; 8560 - Oktatást kiegészítő tevékenység; 8559 - M.n.s. egyéb oktatás; 8552 - Kulturális képzés; 8551 - Sport, szabadidős képzés
- Aktuális képzési tájékoztatóink ide kattintva tekinthetők meg.
- Aktuális képzési programjaink ide kattintva tekinthetők meg.
OKTÁV Szakképző Központ Kft. |
Ügyvezető igazgató: | Fehér Klára | 33/435-755 |
---|---|---|---|
Szakmai vezető: | Ligetvári István | 33/435-665 |